Szabadtér Tér Színház

Botrányok Verdi és Victor Hugo körül

2018. március 13. - Szabad tér

Március 11-én volt a napja, hogy Verdi Rigolettóját 1851-ben a velencei La Fenicében bemutatták, majd a művet átíratták. Húsz évvel korábban Victor Hugónak a háromfelvonásos operát ihlető A király mulat című drámája sem járt szerencsével. A prózai darab párizsi premierje botrányba fulladt. A királypártiak és a klerikálisok amiatt tiltakoztak, hogy a szerző pellengérre állította a koronás főket, akik nem a néppel, csak a saját buja vágyaikkal foglalkoznak, és ugyanígy kigúnyolja a hajbókolást, a hízelgést, amelyet a púpos udvari bolond testesít meg. A kormány a konzervatív és klerikális körök kívánságát teljesítve Franciaország minden színpadáról kitiltotta Victor Hugo művét.

 

Verdi barátjának és librettóírójának, Francesco Maria Piavénak azonban megtetszett a drámai történet, mert felismerte, hogy Hugo és Verdi gondolkodásmódja közel áll egymáshoz. Piave szövegkönyvét a cenzúra visszautasította, mert az első verzióban I Ferenc volt a nőcsábász kényúr. Később azonban csak bizonyos változtatásokhoz ragaszkodtak. Például ahhoz, hogy az operában ne király szerepeljen. Így lett Rigoletto „munkaadója” és lányának csábítója a Mantovai herceg.
Akit a mű utóélete is érdekel, legyen ott augusztus 3-án vagy 5-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol felcsendül Verdi e legnépszerűbb operája.

Giuseppe Verdi:
Rigoletto
OPERABEMUTATÓ

2018. augusztus 3. (péntek) és 5. (vasárnap)
Margitszigeti Szabadtéri Színpad


Szereposztás:
Rigoletto: Giuseppe Altomare
Mantovai herceg: Arturo Chacón-Cruz
Gilda: Szemere Zita
Sparafucile: Gábor Géza
Maddalena: Szántó Andrea
Monterone: Kőrösi András
Marullo: Káldi Kiss András
Borsa: Kiss Péter
Ceprano: Szüle Tamás
Ceprano grófné: Simon Krisztina
Giovanna: Balatoni Éva
Apród: Zavaros Eszter
Porkoláb: Kristóf István


Szövegíró: Francesco Maria Piave
Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Velich Rita
Koreográfus: Lőcsei Jenő
Varsányi Anna nyersfordítását a felirathoz átdolgozta: Orbán Eszter
Megbízott karigazgató: Csiki Gábor
Rendező: Szinetár Miklós / Harangi Mária

Jegyek az alábbi linkre kattintva érhetők el!
http://szabadter.jegy.hu/program/verdi-rigoletto-opera-89106/417995

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása