Szabadtér Tér Színház

Szilaj apokalipszis

2018. március 30. - Szabad tér

Megállítani az őrült pillanatot, késleltetni a másnap eljövetelét. Ezt sugallja az 1920-as évekről A nagy Gatsby. A regényt és filmfeldolgozásait ismerhetjük, de világturnézó friss balett változata nyáron köt ki a Margitszigeten.

gatsby_b1.jpg

A múlt századelő utolsó őrült bulijai elevenednek meg 2018. július 6-7-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Francis Scott Fitzgerald klasszikus szerelmi drámája, A nagy Gatsby balett változata nyomán. Az 1920-as „békeévekben” a dzsessz és a szving őrületes forgatagában, a füstös, bódult éjszakában beleélhették magukat az amerikai álom valóra válásába a kor szülöttei, például a titokzatos milliomos főhős, Jay Gatsby. Az ő felemelkedéséről, tündökléséről és bukásáról szól a történet. A korlátlannak mondott lehetőségek újvilága dekadens: törtetés, pénzsóvárság és a hatalom bűvölete jellemzi. Ebből táplálkozik a vágy: megállítani a szédült pillanatot, a végtelenségig késleltetni a másnap eljövetelét. A tánc nyelvén remekül jeleníti meg a nemzetközi hírességek létrehozta előadás az érzékek tobzódását és a történet idején legfeljebb a zsigerekben érzett közelgő világkatasztrófát. Szilaj apokalipszis tárul azok szeme elé, akik láthatják a világszerte turnézó új produkció magyarországi bemutatóját.

The Great Gatsby

balettshow
2018. július 6. (péntek) és július 7. (szombat) 21.00
Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Zeneszerző: Konstantin Meladze
Művészeti vezető: Denis Matvienko
Rendező-koreográfus: Dwight Rhoden
Producerek: Alexander és Alexey Polevoy
Az előadásban színpadra lépnek a Szentpétervári Mariinszkij Balett szólistái, köztük Denis Matvienko és Anastasia Matvienko házspár, valamint a Complexions Kortárs Balett, a Kijevi Nemzeti Balett és az Odessai Nemzeti Balett táncosai.

Jegyek az alábbi linken érhetőek el: http://szabadter.jegy.hu/program/the-great-gatsby-balettshow-87034/408083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása