Eltáncolt opera

2018. július 23. - Szabad tér

Maurice Béjart társulata vendégszerepel a Margitszigeten

Orvosi tanácsra kezdett táncolni a XX. század egyik meghatározó balettművésze és koreográfusa, Maurice Béjart, akinek Mozart A varázsfuvola című operájára  készült, 1981-es, klasszikus előadását mutatja be az általa alapított svájci együttes a mester tanítványa és utóda, Gil Roman felújításában.

varazsfuvola_3.jpg

 

Tizennégy évesen mindenáron meg akart erősödni Béjart, mert torreádornak készült. Aztán magával ragadta a tánc, bár szenegáli gyökerű, hét nyelven beszélő filozófus apját követve maga is doktorált a bölcselkedés tudományából. A tizenegy éve elhunyt művész munkásságában bőven fellelhetők filozófiai gondolatok. Alkotásaiban egyesítette a zenét, a lírát, a színházat és a mozgásművészetet. A társulata tagjaitól egyaránt megkövetelte az akadémikus tánc tökéletes tudását és a neoklasszikus irányzatok átvételét. A férfi balett rehabilitálását tűzte ki célul.

Több mint kétszáz koreográfiája közül most azt láthatja a magyar közönség, amelyben különös módon egy komplett operát táncol el máig működőt és a nevét viselő társulata, a Béjart Ballet Lausanne. A koreográfus ugyanis azt vallotta, hogy az emberi énekhang különös hatásossággal inspirálja a táncmozdulatokat. Zenei alapul egy 1964-es felvétel szolgál, amelyben a Berlini Filharmonikusokat Karl Böhm vezényli.

Béjart Ballet Lausanne:

A varázsfuvola

klasszikus balett 

Koreográfus: Maurice Béjart
Zene: Wolfgang Amadeus Mozart

2018. július 28.(szombat)20.00

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

180 perc, szünettel

Hangfelvétel: Berlini Filharmonikusok, vezényel: Karl Böhm (1964)
Díszlet- és eredeti jelmeztervek: Alan Burrett tervei alapján
Jelmeztervező: Henri Davila
Fény: Dominique Roman
Zene: Wolfgang Amadeus Mozart
Koreográfus: Maurice Béjart

Táncosok:

Mattia Galiotto, Gabriel Arenas Ruiz, Kateryna Shalkina, Julien Favreau, Elisabet Ros, Masayoshi Onuki, Jiayong Sun, Svetlana Siplatova, Jasmine Cammarota, Michelangelo Chelucci, Mari Ohashi, Kathleen Thielhelm, Solène Burel, Kwinten Guilliams, Lawrence Rigg, Wictor Hugo Pedroso, Angelo Perfido, Daniel Goldsmith, Dorian Browne, Denovane Victoire, Antoine Le Moal, Connor Barlow, Daniel Goldsmith, Lisa Cano, Javier Casado Suárez

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.