Bonnie Elizabeth Parker és Clyde Chestnut Barrow legendája bejárta a világot, nem utolsósorban az ötven éve népszerű, kétszeres Oscar-díjas filmnek köszönhetően, amelyben Warren Beatty és Faye Dunaway játszotta a főszerepet. Bonnie és Clyde szomorú románcából 2011-ben Broadway-musical született. Ennek magyarországi ősbemutatója most júliusban olyan sikert aratott a Városmajori Szabadtéri Színpadon, hogy a produkcióról hely hiányában kiszorult nézők számára két újabb előadást biztosítanak a szervezők augusztus 28-án és 29-én.
A valós alapú, szinte balladai történet a nagy világválságot követően Nyugat Texasban kezdődött, ahol a kislány Bonnie arról ábrándozott, hogy filmsztár lesz, a kisfiú Clyde pedig arról, hogy Al Capone módján fog élni. Felnőve, a lány pincérségig vitte, a fiúnak többnyire a megyei börtön adott szállást. Ábrándjaik kergetése sarkallta őket rablásra. A közvélemény pedig az általuk elkövetett bűncselekmények ellenére már életükben afféle népi hőst kreált belőlük, legendát szőtt köréjük, akik nem rossz szándékból, hanem az őket a szegénységből kitörni nem engedő társadalmi viszonyok miatt és egymás segítésére választották a gengszteréletet, aztán – rendőri túlkapás következtében – egy szürke Ford Deluxe Sedam első ülésén végezték, döbbenetesen fiatalon.
Bonnie & Clyde
musical
2018. augusztus 28. és 29. (kedd és szerda) 19.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
120 perc egy szünettel
A Szabad Tér Színház bemutatója a Színház-és Filmművészeti Egyetem és a debreceni Csokonai Színház együttműködésével.
A Music Theatre International (Europe): www.mtishows.eu céggel kötött szerződés alapján a Hartai Zenei Ügynökség közreműködésével kerül színpadra a mű.
Szereplők::
Clyde |
Ódor Kristóf |
|
Bonnie |
Litauszky Lilla |
|
Buck |
Imre Krisztián |
|
Blanche |
Bori Réka |
|
Ted |
Hajdú Péter |
|
Lelkész |
Borsi-Balogh Máté |
|
Emma Parker |
Nagy Bakonyi Boglárka |
|
Cumie |
Nagy Bakonyi Boglárka |
|
Henry Barrow |
Fáncsik Roland |
|
Sheriff |
Rábaközi Gergő |
|
Bud Russel - rendőrtiszt |
Mucsi Kristóf |
|
Johnson helyettes |
Habodász István |
|
Miriam Ferguson kormányzó |
Czvikker Lilla |
|
Frank Hamer detektív |
Kurucz Dániel |
|
Bob Alcorn |
Mucsi Kristóf |
|
Gyerek Bonnie |
Beke Lilla |
|
Gyerek Clyde |
Draskóczy Balázs |
A Kaposvári Egyetem és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatói:
Csabai Csongor, Dér Marus, Habodász István, Jászter Fanni, Kaló Kristóf, Maizác Stefánia, Mucsi Kristóf, Pécz Roland, Rábaközi Gergő, Szabó Regina, Sziládi Hajna, Urszinyi Ádám
Alkotók:
Fordító: Hubai Gergely
Dalszöveg: Egressy Zoltán
Korrepetítor: Horváth Attila
Zenekar: Heureka Pop Orchestra
Zenészek: Németh Attila, Barabás Dávid, Orbán Kálmán, Zombor Levente, Tóth Marcell, Oláh Márton, Lombos Pál, Sebestyén Áron, Faragó Viktor
Zenei vezető, karmester: Grünwald László
Koreográfus: Cortés Sebastián
Hangmérnök: Farsang Áron
Világítástervező: Szilágyi Yvette
Díszlet- és jelmeztervező: Nagy Viktória
A rendező munkatársa: Peron Dorottya
Rendező: Harangi Mária