Szabadtér Tér Színház

Szerelmi téboly a Margitszigeten

2018. április 06. - Szabad tér

Rost Andreára vár a művészt próbáló feladat, hogy idén júniusban a Budapesti Nyári Fesztivál keretében Strauss operájában a kegyetlenségben apját, Heródest is felülmúló Salomét alakítsa.

salome_b1.jpg

Súlyos pszichopata vonásokat mutat Salome, akivel Richard Strauss operája révén a magyar közönség nyáron újra találkozhat a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A végére meztelenül lejtett rituális hétfátyoltáncáért apjától, Heródestől cserébe a tömlöcbe vetett Keresztelő Szent János, azaz Jochanaan fejét követeli. Még a paranoiás Heródes is meglepődik a kívánságon, amely kegyetlenségben őt is felülmúlja. De esküje köti, és amúgy sem hajlamos a lelkiismeret-furdalásra. Tálcán kínálja fel lányának Jochanaan fejét.
Salome elmebaja nyilvánvaló. Akkor is, ha hidegvérű gyilkos szándékkal fogalmazza meg óhaját. Akkor is, ha anyja, Heródiás biztatására áll elő az elvetemült kívánsággal, mert mentálisan képtelen felmérni az ötlet szörnyűségét. És akkor is, ha szerelmi téboly következménye a döntés. Korábban csókot kért a prófétától, de visszautasításra lelt. Az uralkodói csemete, akinek addig minden vágya első szóra teljesült, nem bírja elviselni az ellenkezést. Megfogadja, csak azért is birtokolni fogja a férfi ajkait. A tálcán heverő levágott fej már tényleg nem mondhat nemet.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon júniusban Rost Andreának jut a művészt próbáló feladat, hogy az elfogadhatatlan személyiségű Salomét alakítsa.

Richard Strauss:
Salome

OPERABEMUTATÓ
Zenedráma egy felvonásban, német nyelven, magyar felirattal
2018. június 22. (péntek) és június 24. (vasárnap) 21.00
Margitszigeti Szabadtéri Színpad


Szereposztás:
Heródes: Gerhard Siegel
Heródiás: Komlósi Ildikó
Salome: Rost Andrea
Jochanaan: Szemerédy Károly
Narraboth: Balczó Péter
Apród: Kun Ágnes Anna
Első zsidó: Horváth István
Második zsidó: Kiss Péter
Harmadik zsidó: Megyesi Zoltán
Negyedik zsidó: Boncsér Gergely
Ötödik zsidó: Bakonyi Marcell
Első nazarénus: Dobák Attila
Második nazarénus: Kóbor Tamás
Első katona: Egri Sándor
Második katona: Cserhalmi Ferenc
Egy kappadókiai: Kőrösi András
Rabszolga: Csiki Gábor
Közreműködik: a Magyar Állami Operaház zenekara
Oscar Wilde azonos című drámája nyomán a szövegkönyvet írta: Richard Strauss

Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Schäffer Judit
Koreográfus: Pártay Lilla
Magyar nyelvű feliratok: Horpácsy Zsolt
Karmester: Kocsár Balázs
Rendező: Szikora János
Bemutató előadás a Szabad Tér Színház és a Magyar Állami Operaház együttműködésével.

Jegyek az alábbi linkre kattintva érhetők el: http://szabadter.jegy.hu/program/salome-operabemutato-85455/401500

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása