Aki két különleges zenei bónusszal dúsítva szeretné nézni augusztus 20-án a tűzijátékot, annak a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a helye. Tolcsvay László legendás rockoratóriumát, a Magyar Misét és a szerző Új Magyar Rapszódiájának ősbemutatóját időzítik úgy, hogy a két mű szünetében a nézőtéren ülve óriáskivetítőn élvezhesse a közönség a levegőben kinyíló színpompás fényvirágokat.
A most újra, immár külföldi és hazai sikerek után sokadszorra felcsendülő Magyar Misét ugyanitt mutatták be harminckét évvel ezelőtt. Ebben a zeneműben énekelt először együtt opera- és rockénekes, Pitti Katalin és Vikidál Gyula. Demjén Ferenc és Dés László egy zenekarban játszott ifjú Csoóri Sándorral. Idén augusztus 20-án Miklósa Erika, Janicsák Veca, Sándor Péter, Szemenyei János, Gábor Géza lesz a szólista, és természetesen a zeneszerző Tolcsvay László sem marad ki az előadásból, ahogyan az elmúlt évtizedekben sem volt soha nélküle Magyar Mise-koncert.
Az Új Magyar Rapszódiát a Szabad Tér Színház igazgatója, Bán Teodóra felkérésére idén komponálta Tolcsvay László. Miközben a dallamok megszülettek, a szerző előtt megjelent a Budai Vár régi képe, ahol gyerekkorát töltötte, gondolt a szüleire, a magyar történelemre, a tájak szépségére, a jelenre és a jövőre. Szerzője érzéseit tükrözve gyors hangulatváltások jellemzik a szimfonikus zenekarra írt művet, hol melankolikus, hol indulatos a dallamvilág, néhol egészen fékevesztett a ritmus.
„A zenének konfliktusoldó hatása van – mondta Tolcsvay László egy interjúban. – Egységet, összhangot teremt az előadók között. Egy dzsesszzenekarban például hiába improvizál mindenki látszólag öncélúan, mégis közösen hoznak létre valamit, ami csak akkor, csak ott, csak úgy és csak az ő közösségükből születhet meg. Ezt kéne megtanulnia a világban annak is, aki nem zenével foglalkozik.”
Ünnepi koncert
Tolcsvay László:
Új Magyar Rapszódia
ŐSBEMUTATÓ
és
Tolcsvay László – Tolcsvay Béla:
Magyar Mise
2019. augusztus 20. (kedd) 20.00
(ESŐNAP: augusztus 21., szerda)
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
(2 óra 30 perc egy szünettel)
Az Új Magyar Rapszódiát
Ott Rezső hangszerelte
a Magyar Állami Operaház Zenekarát
Kocsár Balázs vezényli
A Magyar Mise szólistái
Miklósa Erika
Janicsák Veca
Sándor Péter
Szemenyei János
Gábor Géza
Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Kórusa, valamint Tolcsvay László rock együttese, és a Tiszta Forrás Zenekar.
Karmester: Werner Gábor