Szabadtér Tér Színház

A Furcsa pár közönségdíjas, a Volpone augusztusban újráz

2018. augusztus 02. - Szabad tér

A Városmajori Színházi Szemle első eredménye

 

Izgalmakban bővelkedett a június 15-étől július 3-áig tartó Városmajori Színházi Szemle közönségdíjasának megszavazása. Az immár hagyományos versengésben a legutóbbi évad hat jó hírű vidéki előadása szerepelt, köztük abszurd, fekete humor és krimi is. A nézők a Budapesti Nyári Fesztivál honlapján egye-egy kattintással voksolhattak a szerint, hogy kinek melyik előadás nyerte el leginkább a tetszését. (A szakmai zsűri szeptemberre hozza meg döntését.)

varosmajor.jpg

 

Az izgalom két nappal a szavazás lezárulta, július 16. előtt hágott tetőfokára. Addig fölényesen vezetett a szombathelyi Weöres Sándor Színház Volpone előadása. Hívei valószínűleg le is tettek arról, hogy kövessék az eredmény alakulását, annyira biztosan voltak a győzelemben. De ekkor rákapcsoltak a Miskolci Nemzeti Színház Furcsa pár című előadásának rajongói, és a darab 52 százalékos szavazataránnyal az első helyen végzett. Különlegessége, hogy a rendező, Béres Attila a két főhőst játszó színész (Gáspár Tibor és Görög László) habitusával épp ellentétesen osztotta ki a szerepeket.

szavazas-2018.png

Az ezüstérmes pedig újrázik A nagy érdeklődésre tekintettel augusztus 27-én, hétfőn megint műsorra tűzik a Shakespeare-kortárs Ben Jonson Volpone című komédiáját. A főszerepet Jordán Tamással játssza, az előadást Alföldi Róbert rendezte.

Ben Jonson:

Volpone

komédia

2018. augusztus 27. (hétfő) 19.30

Városmajori Szabadtéri Színpad

(130 perc szünet nélkül)

Volpone: Jordán Tamás 
Mosca: Bányai Kelemen Barna
Voltore: Szabó Tibor
Corvino: Csankó Zoltán
Colombina: Hartai Petra
Canina: Bánfalvi Eszter 
Corbaccio: Szerémi Zoltán
Leone: Balogh János
Bíró: Kálmánchelyi Zoltán
Tiszt: Endrődy Krisztián

Magyar szöveg: Spiró György
Dramaturg: Alföldi Róbert
Díszlet- és jelmeztervező: Kálmán Eszter
Kellékes: Móri Csaba, Varga Máté
Súgó: Jenei Ágnes
Ügyelő: Győrváry Eszter
Rendezőasszisztens: Balogh Lívia

Rendező: Alföldi Róbert

A szombathelyi Weöres Sándor Színház előadása

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása